Gyógybarlangok


Magyarországon jelenleg öt minősített gyógybarlang található a több mint 1500 nyilvántartott barlangból. A gyógybarlangok különlegessége  a bizonyított gyógyhatásuk és jótékony mikroklímájuk. A gyógyhatás több tényezőtől függ, egyrészt a barlang levegő összetételétől, a légáramlás mértékétől és a barlang vizétől.

Hazánkban a barlangterápia a múlt század közepére nyúlik vissza, mivel elsőként 1969-ben a jósvafői Béke-barlang kapta meg a gyógybarlang címet. Miskolc-Lillafüreden az István-barlang "Fekete terme" jutott ilyen minősítéshez, amelynek környezetét ráadásul elsőként minősítették gyógyhellyé 1935-ben

Dunántúlon Tapolca Város Kórház Gyógy-barlangja szerezte meg a címet 1981-ben, amelynek környezetét 2014-ben gyógyhellyé is minősítettek.

Budapesten a Szemlőhegyi-barlang ”Óriás folyosó” terme kapta meg a gyógybarlang címet 1991-ben, majd Baranya megyében található Abaligeti-barlangban a „Gyógyterem” helyiséget minősítették gyógybarlanggá 2000-ben.

Miskolc-Lillafüreden, ahol Magyarország első gyógyhelye is található (1935), az István-barlang ”Fekete terem” vált minősített gyógybarlanggá 1992-ben.

Érdekes tény, hogy a 20 °C fok feletti átlag-hőmérsékletű barlangokban   mozgásszervi betegségekkel küzdőket gyógyítanak, míg a hideg, 10-13°C fok közötti átlaghőmérsékletű barlangok a légzőszervi betegekre vannak kifejezetten jó hatással.

A barlangokban viszonylag állandó hőmérséklet uralkodik. Ehhez társul a magas páratartalom, valamint a por-és pollenmentesség. A levegőben oldott ásványi anyagok, mint például a kalcium, magnézium vagy éppen jód szintén elősegítik a gyógyulást. Az akár tízszeresére nőtt szén-dioxid-szint kiválóan fokozza a légzőközpont aktivitását, a légvételek mélységét, és görcsoldó hatással is jár. Még egy fontos tényező: kisdózisú radioktivitásuk aktiválja a sejtanyagcserét, az immunrendszert.

Már a bent-tartózkodás is segít, de egyes helyeken kombinálják különböző terápiákkal (légzésterápia, relaxáció, meditáció, Kneipp-kúra, fizioterápia, pszichoterápia, dietetika, mozgás- és életmód terápia). A betegek a kezelést kizárólag háziorvos vagy szakorvos által felírt beutalóval vehetik igénybe. Legeredményesebb a három hét időtartamú kúra, de gyakran már az első hét után tapasztalható a javulás, ehhez azonban  napi 3-5 órás bent-tartózkodás szükséges (Forrás: http://egeszsegturizmus.itthon.hu/gyogybarlangok).

Barlangterápia: a barlangi mikroklíma körülményeire alkalmazott sajátos, komplex légzésrehabilitáció.

Gyógybarlang javallat: asztmatikus betegségek, hörghurut, légutakat érintõ allergiás megbetegedések. A barlangi tartózkodásnak ismert ellenjavallata nincs!

A barlangi klíma gyógyhatásai: állandó hőmérséklet és légnyomásviszonyok, az időjárási frontok hiánya, por-, csíra és allergenmentesség, magas relatív páratartalom finom eloszlású aerosol formájában, mely magas koncentrációban tartalmaz Ca++ és  Mg++  ionokat alacsony pH érték és negatív ionizáció, kedvező pszichés hatások.

Jósvafői Béke-barlang

A jósvafői Béke-barlang Magyarország második legnagyobb barlangja, emellett hazánk (és nem mellékesen a világ) első gyógybarlangja. Az 1952-ben felfedezett barlang különleges jelentőségét az adja, hogy levegőjének, főként a magas páratartalom és jelentős oldott kalciumtartalom következtében bizonyított gyógyhatása van számos légúti megbetegedésre. A Béke-barlang hazánk első gyógybarlangja, a jósvafői bejáratánál barlangeterápiás termet alakítottak ki. Teljes hosszában csak külön engedéllyel vagy kutatási céllal járható be, egy rövidebb szakasza viszont az Aggteleki Nemzeti Park szakvezetésével, előzetes egyeztetés után speciális barlangtúraként látogatható. Először a barlang felfedezésekor tűnt fel, hogy bár a kutatók órákon át dolgoztak a 10 °C-os vízben és az átázott ruhákban, mégsem betegedtek meg, illetve a máshol szerzett meghűléses betegségek esetében is többször gyógyultan jöttek a felszínre. A jelenségre Jakucs László hívta fel a figyelmet, amelyet elsőként a debreceni klinika Gyógyszertani Intézetének kutatói kezdtek vizsgálni. A barlang levegőjének jótékony és gyógyító hatása több, egymást erősítő tényezőből tevődik össze. További részletek: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9ke-barlang.


Béke gyógybarlang

Forrás: http://www.ligetnyaralo.hu/LigetNyaralo/91_3.JPG

Abaligeti barlang "Gyógyterem"

Már az 1960-as évek óta foglalkoznak itt idült hörghurutban és szilikózisban szenvedő betegek kezelésével. A kúra ideje alatt a páciensek naponta két órát töltenek a barlangban (http://egeszsegturizmus.itthon.hu/gyogybarlangok). A barlangban az átlag hőmérséklet viszonylag magas 12, 6 °C. Maximuma nyáron 13,6 Celsius fok minimuma 10 Celsius fok. Jelentékenyebb hőingadozás csak a bejárattól 40-50 m távolságig észlelhető. A páratartalom 97 %-os. A levegő áramlása mivel csak egyetlen bejárati nyílása van, csekély. Klímája, köszönhetően a páradús levegőnek és a benne található gyulladáscsökkentő kalcium-ionoknak a légúti, allergiás és asztmatikus betegségekben szenvedőknek hoz enyhülést. Az Abaligeti-barlang mikroklímája enyhén radioaktív hatású, szilikózis és hasonló jellegű légúti betegségek kezelésekor alkalmazzák (http://www.meteoline.hu/?m=333).


Abaligeti barlang

Forrás: www.pecsma.hu

Budapest, Szemlő-hegyi-barlang "Óriás folyosó"

A Budapest II. kerületében található Szemlőhegyi-barlang a budai barlangrendszer része. 1986-ban nyitották meg a nagyközönség számára, amelyet az évek során akadálymentesítettek. 

A barlang átlaghőmérséklete 12-13°C, relatív páratartalma 100% közelében van. A levegő jelentős oldott ásványi anyagot tartalmaz, melynek összetétele lényegében a Salvus víznek felel meg. A barlang gyógyhatású klímájának terápiai hasznosítása 1990 óta folyik a Szent István Kórház kihelyezett részlegeként a barlang Óriás-folyosójában (http://www.meteoline.hu/?m=333).


Szemlő-hegyi-barlang bejárata
Forrás: Wikipédia

Miskolc-Lillafüred István-barlang "Fekete-terem"

Az István-barlang a Palota Szálló közelében található, amely 350 méter hosszú, legnagyobb mélysége 55 méter. Az évi középhőmérséklet a bejárat közelében 6 °C, míg a belső részeken ennél kicsit magasabb, ahol az évi hőingás is kisebb. 

Fekete-termének mikroklímája, az ingerszegény környezet igen jótékony hatású krónikus légzőszervi betegségben szenvedőkre. A barlangterápiára alkalmas kúraterem a Fekete-teremben került kialakításra, amely a turisták elől elzárt. Mérések szerint a terem hőmérséklete 10°C körüli. A relatív páratartalom meghaladja a 80%-ot. Az aeroszol kalcium- és magnéziumtartalma jelentős. A barlang levegőjének portartalma, baktérium- és gombaszáma elhanyagolható. A radon szintje alacsony. Vízszintes irányú légmozgás nincs. A terem természetes légcseréjét a fölötte lévő óriási kürtő biztosítja (http://tinyurl.hu/gRPl/).

Szent István-barlang

Forrás: bnpi.hu

Tapolca, Városi Kórház Gyógybarlangja

Tapolca alatt található barlangot 1902-ben fedezték fel, amely a Balaton-felvidék mészkövekben gazdag vidék barlangrandszeréhez tartozik. A II. Világháború idején óvóhelyként működött a természeti képződmény. Később a szakorvosi vizsgálatok rávilágítottak a barlang levegőjének különleges összetétellelére.  A kórházhoz tartozó barlang különlegesége, hogy a hőmérséklete a hazai barlangok átlagát meghaladja, 17-18 °C körüli, amelyet a mélyből előtörő karsztvízofrrásoknak köszönhet. Gyógyászati célokra a barlang száraz járatait, az únevezett Kórház-barlangot használják. A barlangban már 1972 óta folytatnak barlangterápiás kezeléseket, azonban a Kórház-barlangot az Egészségügyi Minisztérium csak 1982-ben nyilvánította gyógybarlanggá.